Rólunk

A céget 1982-ben alapítottuk, Magyarországon ez volt az első geológiai és környezetvédelmi tevékenységet folytató magánvállalkozás.

1985-ben kutatási programot nyújtottunk be a Telkibánya környéki felhagyott aranybányák és a környező területek reambulációs felmérő és kutató munkálataira. 6 éven keresztül komplex kutatómunkát végeztünk, ami az űrfotó és légifotó interpretációtól az anyagvizsgálatokig a földtani kutatás teljes vertikumát magában foglalta. 1990 óta – elsősorban a környezetvédelem, a bányászat területén – igény mutatkozott új területek felmérésére, megkutatására, állapotvizsgálatára, rekultivációs tervek és környezetvédelmi hatástanulmányok készítésére.
Hidrogeológiai és geotermális projektek tervezésén és kivitelezésén is dolgozunk.
Érckutatási projekteket végeztünk Afrika több országában is.

Az utóbbi 8 évben a fő tevékenységet a megújuló energiák alkalmazott kutatása és gyakorlati projektek megvalósítása jelenti.
2001-2004-ben konzorcium vezetőként EU 5 K+F nemzetközi projektet koordináltunk, „Energiaerdő” – A biomassza energetikai felhasználása témában. Ehhez a projekthez kapcsolódóan térinformatikai alapú döntéstámogató rendszert fejlesztettünk ki.
2004 óta foglalkozunk napelemes és napkollektoros rendszerek telepítésével.
Szélparkok tervezésében és az ezekhez kapcsolódó környezetvédelmi hatástanulmányok összeállításában működtünk közre

Linda Rozer

(Designer)

John Mackenzy

(Hr Manager)

John Doe

(Develpoer)

Kérdéseivel ezen a számon keressen

Secured By miniOrange